Posts Tagged ‘gesztenye’

Gesztenyét… még…

vasárnap, október 19th, 2008

Az elmúlt fél órát egy zacskó aprószemű, vágatlanul pirított gesztenye mellett töltöttem el, minden szem kivétele előtt megállapítva, hogy ez lesz az utolsó, majd mindegyik után kijelentve, hogy még csak egyet eszem.
Most viszont eldugtam az ágy alá a szoba másik sarkába, a hazavinni kívánt adagot pedig a bőrönd mélyére, jól becsukva. A késztetés nagy, hogy írás helyett megegyem a maradékot, de látjátok milyen önfeláldozó vagyok, inkább mesélek nektek röviden a kulcsról, a talpmasszázsról, a parkról és egy vacsoráról. Elképzelhető, hogy az elvonási tünetek miatt kissé csapongó lesz a stílus. Bocs előre is!
(tovább…)

SZMSZ

kedd, szeptember 23rd, 2008

Ma ismét a szálloda-munkahely-szálloda (SZMSZ, haha) dimenziókon belül mozogtam csak, tehát ismét a tegnapihoz hasonló összefoglalások lesznek:

Körömvágó projekt
Lezárult! A néni még mindig ismeretlen helyen tartózkodik, de Bea mondta, hogy szinte bárhol kapni, így hát nem a nénit kerestem, hanem a körömcsipeszt, így tényleg sokkal könnyebb volt, mert az első boltban kaptam is. 🙂 Nem is akármilyet, rózsaszín műanyagtokosat. Lehet nem én vagyok a célcsoport. 🙂

Munka
Ma sok volt. Ráadásul a végre fixnek hitt napirend teljesen felborult, ma majdnem el kellett rohannom kiállítást nézni délután, de aztán mégsem, viszont holnap megyek (ez fix maradt), csütörtökön viszont nem Shenzhenbe megyek hanem gyárat látogatni Daisyvel és valószínüleg onnan este egyből a reptérre, de az is lehet, hogy csak pénteken utazom. Shenzhenben a helyi dolgok elintézte után egyből irány a HK reptér és haza.
Kaja
Ma a másik listán, az “ide minden héten el kell jönni” listán volt bejegyzésnövekedés.
Elmentem megint a teppenyaki étterembe, ahol júliusban grilllazacoztam, a különbség annyi, hogy ma odaértem ebédidőben így rendelhettem menüt. Ezzel elszállt az utolsó hátránya a helynek (miszerint drága volt). Ezt kaptam 28Y-ért: grillezve: 2 friss Andikedvence típusú rák, 1 szelet gyönyörű marhahús, 1 fél tányér baconös-fokhagymás káposzta, 1 tükörtojás, mindezek mellé 1 leves, 1 tál rizs, 1 üdítő. És egy teli pocak. 6 féle menüjük van. 28 helyett 38Y-ért Kobe marhát ad a menühöz. Jövök még! 🙂
A vacsorát viszont elszúrtam, kinéztem egy helyet ahol finom jiaozi-t gőzöltek, jól nézett ki, az illatok is kellemesek voltak, csak azt rontottam el, hogy előbb hazajöttem lezuhanyozni, kezemben egy zacskó sült gesztenyével, amiből gondoltam megkóstolok 3 szemet, majd most ott tartok, hogy maradt 3 szem összesen, a hasam meg tele. Na majd korrigáljuk holnap 🙂

Érdekességek
– Egyre bátrabban beszélek kínaiul. Emlékszem 3 hónapja még előre fejen megterveztem a mondatokat, most már csak odamegyek és beszélek, aztán valami csak lesz 🙂
– Venni fogok jövőre egy összecsukható bicajt, amit el lehet tenni a polc alá az irodában amíg nem vagyok itt. akkor tovább lehet aludni reggel. Úgyis van a városban 4 Dahon márkabolt, biztos olcsóbb mint az EU-ban. Majd benézek ha egyszer lesz időm…
-Ha már benézés, belestem a szexboltba amíg a gesztenyémre vártam, vicces dolgok voltak, de csak férfiaknak, ez nem szép dolog a nőkkel szemben. 😉
– A HBO-n csúszik a hang, nem szinkron, amerikai film angolul, ez milyen már? 🙂
– Még mindig nem álltam át helyi időszámításra. Most már nem is kéne, de valami olyan idióta átmeneti állapotban vagyok, hogy reggel olyan felkelni mintha a koporsóból húznának ki (ez még érthető, ez otthon éjjel 2), este 7 körül hulla vagyok (ez furcsa, ez otthon du 1), de ilyenkor ugye nem alszik az ember, aztán meg persze hajnal kettőig nem tudok aludni (mert addigra van otthon este)
– Kihelyezett tudósítónk, Yang jelenti, hogy megérkezett Shenzhenbe a tájfun. Ez azt jelenti, hogy jó eséllyel elmegy, mire odaérek és se a leutazást, se a hazautat nem befolyásolja.
– Én meg azt jelentem, hogy Yang jól van 🙂

No megyek megeszem azt a maradék 3 szem gesztenyét 😉