Repülőterek három felvonásban

Megérkeztem. Életem első két átszállásos folyamatos útja, bruttó utazási idő 24 és fél óra, ebből 7 óra repülőtereken, 15 repülőn és 2 óra taxiban. Lássuk mit sikerült eközben észlelni a világból, tapasztalataim három felvonásban olvashatók alább:

1. felvonás: Budapest, Ferihegy
Még mindig felültervezem a taxi kihívásának időpontját. Egy órát kellett eltöltenem a reptéren mielőtt megkezddött a check-in. Nem baj, ennek okán jegyzeteltem és szépen az egész úton felirogatom, hol mennyi idő kell az átszállásra illetve a reptéri tranzferre.
Persze azért nem baj, hogy kijöttem, közeleg a NATO csúcs, kint álldogál pár protokoll-audi, bent meg az NBH ügynökei mászkálnak fel alá. Ez azonban mit sem változtat a tényen, hogy Ferihegy pici, mint az egyhetes kismacska. Kb. 5 perc alatt meg lehet unni fix tárgyak és boltok nézegetését, maradnak az emberek. A legszórakoztatóbbnak egy indonéz turistacsoport bizonyul, akik a szokásois indonéz egyentáskával csacsognak, mindegyikük teleaggatva a -gondolom- standard kelet-európai körútról származó szuvenírekkel. Az egyiken Budapest póló, Slovakia sapka és Mozartgolyót cipel. Globalizáció van itt, kérem. 🙂

“Közjáték”: Budapest -> Frankfurt
A repülőút kifejezetten kellemesen telik, három hely csak nekem, a Lufthansa magazinból megtudom, hogy a német belföldi járatokra már a Miles&More kártyás login is elavult, ugyanis mobilra kapott 2d vonalkódot lehet felmutatni egy optikai érzékelőnek, ami aztán beenged. Beszarás. Viszont megvajazták a zsömlét. Szemetek! Másfél órára pont elég a Lufthansa magazin, megérkeztem Frankfurtba

2. felvonás: Frankfurt, Németország
Lássuk csak, 10 perccel korábban jöttünk, mint kéne, tehát összesen három órát kell eltöltenem a reptéren. Ez itt nem olyan nehéz, már csak egy sarokba leülve is viszonylag érdekesen eltölthető, mert itt aztán tényleg mindenki előfordul aki csak a Földön él.

Mivel a skyline-hoz (terminálközi automata vasút) már megint nem találom a feljáratot, ezért az átkötőalagút felé megyek. A liftben egy nagyon szórakoztató arab úriemberrel találkozom, másodpercekig nyomkodta a színes feliratokat a lift falán de az csak nem indult el. Megnyomtam neki a gombot, majd megérkezve az alsó szintre – talán kicsit tiszteletlenül – jót mosolyogtam azon, hogy majd fél percen keresztül nézte a fémajtót, miközben a másik, mögötte már nyitva volt. 🙂
A következő egy olasz pár volt. Ha engem letennének olaszországba, hogy ott kell élnem, azt hiszem abban a pillanatban őrülnék meg, mikor meguntam a tésztaevést. Hogy tudnak ilyen elképesztően lassú sebességgel totyogni a gyorsjárda teljes szélességét lefogva közlekedni úgy, hogy közben a 200 méteres folyosó egésze zeng a “beszélgetésüktől”. Ha pedig szólok, nem hallják meg. Felfoghatatlan. Na sebaj.
A B terminálba átmenetkor útlevélellenőrzés van. 17:02 perc, műszakváltás, de kicsit akadozva megy, nagy a sor. Meglátok valami újítást – automata útlevélellenőrző rendszer. Nosza, gondoltam kipróbálom, az útlevelet jól be is olvassa, de mint kiderül, csak előzetesen regisztrált utasoknak működik ez a jóféle dolog. Akkor marad a sorbanállás. Még így is marad több mint két elütni való órám a B terminálban.
Éhes vagyok. Már csak 4 banánom maradt, az meg kelleni fog a hosszú repülőútra Gyors terepszemle után (minipizza a péknél 4EUR, tenger gyümölcseis rizottó 12EUR) a McDonaldsban kötök ki. A kaja továbbra is borzalmas, ellenben olcsó (1 sajtburger 1EUR), és jó rálátás akad a Jumbokra. Elbambulászok 20 percig. Mellettem egy -a táskán lévő név alapján- valaha szerb család, amerikai útlevelekkel. Anyu-Apu töri az angolt és látszik az arcukon az összetéveszthetetlen és talán eltörölhetetlen Kelet-európai arckifejezés, a négy kiskölyök azonban tökéletes angolsággal vitatja meg éppen, hogy ami McDonalds-ból kerül ki, az természetesen csak finom lehet, hiszen McDonalds. Írtam már ma, hogy globalizálódunk? Mert tényleg. 🙂 A sajburgereket ízlelgetve kifejezetten hiányzik Balázs és az aranykártyája. 🙂
Végül még némi window-shoppinggal elütöm a maradék időt, az utolsó órát pedig mér a kínaiak között töltöm az Air-China várórészlegben. A nem kínaiak között nagyon jól látszik, ki az aki az első útjára indul Kínába, ugyanis veszedelmes lelkesedéssel fényképeznek mindent, amin kínai karakterek vannak. Megunják majd úgyis. 🙂

“Közjáték”: Frankfurt -> Shanghai
Tiezengy órás közjáték… 🙂 Air China. Olcsó jegy, régi Airbus, nem a legjobb székek. És ráadásul csurig tele a gép, egy szabad hely sem maradt. Mellettem egy kínai lány német útlevéllel az ablaknál, a folyosó mellett én. Tizenegy óra… Ebből kettőt aludtam, sorozatnézéssel elütöttem négyet (és még maradt laptopaksi másfél órányi :)), az Office c. sorozat jó a repülőre, eg y óra alatt befejeztem az Asimov regényt amit épp olvasok, a maradékban pedig vagy ettem a B kategóriás repülőkaját, vagy zenét hallgattam. Ja és kb. nyolcszor voltam WC-n pisilni és nyújtózkodni. Összefoglalva: volt már jobb utam is. Viszont kiszúrtam a magazinban, hogy a Peking-München vonalon, ahol hazafele jövök, új A330-as repül. Az jó lesz! Csak a catering szedje össze magát egy picit, a tészta nagyon íztelen.

3. felvonás: Shanghai, Pudong
Kilépek a repülőből és fejbevág a jetlag. Ott hátul, a tarkó mögött. Ez most a keményebb fajta, nem csak fejfájás és szédülés (az mindig), de a gyomrom is kavarog picit. Megeszem a maradék két banánt, hogy jobb legyen. Jobb. Lényeg, hogy átálljak. Majd a repülőn alhatok esetleg picit. Addig tilos!
Már többször voltam itt, de mindig végcélként. Most transzfer. Négy óra. Lássuk mit nyújt a reptér. eleve fél óra elmegy a határon és a csomagátvétellel. De legalább láttam drogkereső kutyát akcióban. Három bőröndöt kiszedtek további vizgsálatra mert ráugrott a kutyus. Én levettem az enyém a szalagról, mielőtt odaért volna. Na nem mintha lenne benne valami, de a múltkor kolbászt hoztam, lehet hogy ráindul.

Úgy látszik az olimpia végével relatív normálisabbak lettek a kínaiak. Nincs kifele menet csomagátvilágítás, meg egyébként is, kaptam duplabelépéses vízumot hiszti nélkül. Még a végén eljutok Hongkongba is 🙂
Irány a check-in! Kínaiul ügyintézek. Érti, tökjó. Azért angolul válaszol. Hát így hogy tanuljak??? Mindenesere kiderül, csak járatindulás előtt két órával lehet checkinelni. Sebaj, addig fényképezgetek a reptéren, úgyis elég impresszív, meg nullára merítem a laptop akkuját sorozatnézéssel.
Aztán mikor bemehetek, bemegyek, sétálgatok a kihalt szőnyeggel borított folyosókon, benézek a WC-kbe, és várom a beszállítást a shenzheni járatra. Még egy óra. Azt hiszem kezdem halálra unni magam, már a zenehallgatás és a könyvem is unalmas. Az emberek is korlátozottan érdekesek a környéken. Nem baj, mindjárt ott vagyok, már csak 3 óra! Ebből az 1 óra a reptéren végül egész gyorsan elment. Levettem a cipőm és “jógapozíciókat” gyakoroltam a váróteremben a széken. Az indiaiak egy padsorral arrébb csillogó szemekkel néztek rám. Barátságos népség. 🙂

“Közjáték”: Shanghai -> Shenzhen

Air China ismét, megint tele. De legalább gyűlnek a Miles&More pontok, meglesz a törzsutas kártyám jövőre és talán őszre Andinak az ingyen repjegy. Ablak mellé kértem, megkaptam. De a vészkijáratos sor elé, tehát lőttek a székdöntögetésnek. Annyira nem zavar, felhúzom a lábaim, megtámasztom az előttem levő széken és igen, alszom.
Arra ébredek, hogy:
1. fent vagyok a levegőben
2. nagyon nyomoréknak érzem magam
Előbbi egy repülőn nem meglepő. Utóbi oka gyorsan kiderül, az előttem ülő indiai srác teljesen hátradöntötte a székét, így most az ő és az én támlám között van 40 centi, ebbe pedig bezsúfolva a két térdem, a vállaim és a fejem. Kap egy rosszpontot! Ez a csomagoltság furcsa érzés, de nem kellemetlen. Lehet klausztrofíliás vagyok? Más biztos kikészült volna ettől.
Sokáig nekem se kell átélnem, hamarosan kajaosztás, kis saláta, töltött baozi, nem rossz, egyúttal megkérik az előttem ülőt, hajtsa előre a támlát. Megköszönöm, mert kiszámoltam, ha így lenyintnám a tálcát, az direkt betáplálódna a gyomromba. Megspórolom ugyan a rágást és a nyelést, de lehet nem vágyom rá. 🙂
Az út további része bóbiskolással telik, csak a döccenésre ébredek leszálláskor és arra, hogy sötét van.

Epilógus: Shenzhen

Megjöttem. Negyed óra sorbanállás után (kellemes 27fok, erős pára) taxim is akad, de sebaj, másodpercre pontosan egyszerre érkezem meg Yanggal a szállodához. leteszi értem a depositot (mert valamiért a kínaiak minden szállodavendégről azt gondolják, hogy szétveri a szobát), én gyorsan felmegyek, elismerően bejárom a szobám, lezuhanyzok, átöltözök, majd egy szecsuáni étteremben igyekszünk helyrehozni az elmúlt 24 órában gyorséttermekkel és repülős koszttal kínzott gyomrom. Sikerült.

Holnap fél kilenckor indulás dolgozni és lesz dolgom nagyon bőven. Azért este igyekszem írni. Mobilon nem tudtok hívni, mert lemerült a kártyám és a hívásfogadásnak is ára van. Holnap korrigálom!

Ja, a képeket majdnem elfelejtettem…

Tags: , , , ,

3 hozzászólás to “Repülőterek három felvonásban”

  1. AZso szerint:

    Nagyon jó beszámoló, élvezettel olvastam!

  2. Mama szerint:

    Olyan jó néha a munkát abbahagyni és elolvasni amit írsz. Utána vigyorral az arcomon folytathatom. Kérlek Petyka aludjál is néha.
    Sok-sok puszi: Mama

  3. papa szerint:

    marci: nálam nem nyert a koreai gép díjat.
    de a kaja jól nezett ki és a szállodai szobád is.

    puszi Marc