Egy esős nap krónikája

Reggel egyszerűen nem lehet megunni munkába menet közben a nézelődést jobbra-balra, minden nap észreveszek egy apró kis részletet. Ma például egy szépségszalon falán a “Beautiful breast – happy to be slim” feliraton mosolyogtam egy darabig, majd a Times Square-en a zöld lámpára várva azon ámultam, hogyan mennek át a biciklisek szívroham és mindenféle baleset nélkül a piroson a 2×4 sáv merőleges, folyamatosan és viszonylag gyorsan haladó forgalmon keresztül, meg azon, hogy életemben először itt kellett látnom Maybach Mercedest, bár jobban meggondolva ez utóbbi nem is olyan meglepő.

Elkezdtem ide írni a közlekedésről is, de olyannyira belejöttem, hogy inkább külön post lett belőle. Na vissza a témához. Bent az irodában sok volt a tennivaló, volt több meeting is, kínaiul persze, figyeltem nagyon. 🙂 Az egyik után épp igyekeztünk ki sokan a tárgyalóból, én persze engedtem volna előre a lányokat, mire Songmei mondta, “menj csak előre, Kínában vagy :)” No igen, igaz is. Azért én inkább várok.
A másik kedves rész az volt, mikor kérdezték, hogy telt a hétvégém, monstam hogy jól, szép idő volt kellemes szeles, tiszta ég, sütött a nap, erre meg volt mosolygás, hogy ugyan szerintem mi a jó a napsütésben – mert azt itt nem annyira szeretik. Hát igen, az apró különbségek. 🙂 Bár a napsütésért annyire én se rajongok, azért vasárnap jólesett.


Ellentétben ma nem sütött a nap. Egész nap teljesen véletlenszerű gyakorisággal rád pottyanhatott egy-két csepp eső, de aztán semi. Erős szél volt, délutánra már olyannyira, hogy ha szembe mentél vele, meg kellett állnod pár lépésenként pihenni. Én pont a másik irányban mentem, szóval tetszett. Aztán jött az eső végre és megszűnt a szél.
Este végre eljutottam az Ajisen Ramen egy üzletébe (aminek a logojában nem tudom, direkt jön-e ki pont kérdőjel a tányérból, vagy csak grafikai csicsázás), délben is itt akartunk enni Balázzsal, de tele volt, meg már többször kiszúrtam magamnak a városban, de ott is mindig sorbanállás (bocs, sorban ülés, mert vannak erre rendszeresített padok) volt, tehát kihagytam.

Ez amúgy egy japán étteremlánc, és valóban megéri a sorbanülést. A specialitás persze a tésztaleves, és megéri a sorbanülést, a rákos-káposztás-csípős levesem valami hihetetlenül finom volt, és mikor esetleg picit túlságosan csípett, a mellé kért algasalátával tudtam csillapítani – ami nem az otthon megszokott feldolgozott-préselt-vágott alga volt, hanem az az igazi kis szőrös-tüskés vízinövény isteni fokhagymás szójaszószban. Nyamm, de jó volt. Viszont továbbra is rejtély, hogy szívják fel a kínaiak a összes levet a kanál használata nélkül, én akárhogy próbálkoztam, mindig csak a fülemtől a vállamig leveses lettem. Lehet erre születni kell. 🙂
Vacsora után kis levezető sétát terveztem a folyópartig, gondoltam úgyis csak másfél metrómegálló és majd taxival hazajövök. Ha még egyszer ilyet gondolok, vágjatok fejbe. Még ha látótávolságban is van a cél, a magas épületek miatt eltorzul a távolság felmérő érzékelés, és mindig többet kell menni, mint amennyit gondolsz. Több mint fél óra volt az út a partig, és elkezdett esni is. A Jinmao building tetején a reflektorok az égre néznek, jó kis fényszennyezés, de nagyon jól mutatott a felhőkön:

Aztán végre leértem a partra, már elég vizesen (de persze kit zavar, ha a víz langyos :)), és ellőttem pár megkérdőjelezhető minőségű képet a Bundról. Itt is szép színesek a felhők. Amúgy pár perccel múlt nyolc óra, de már fél órája sötét volt. Hát ez itt ilyen, cserébe télen se meg le jelentősen korábban a nap. Szerintem jó üzlet. És ismét: kit zavar a sötét nyáron, ha este is 25-30 fok van legalább? :))
http://lh5.ggpht.com/zaqrack/SI8YuT9UPnI/AAAAAAAACJM/wM-9DNwAQK0/IMG_4773.jpg?imgmax=512
Mint lassan rutinos Shanghai-járó, egyből lemondtam a taxival hazatérésről, amint elkezdett esni az eső. Aztán meglepetten láttam négy üres taxit is a parti sétány mellett. Hivogattak a sofőrök – gyanús. Tudnak pár szót angolul – még gyanúsabb. Egy taxisofőr sose beszél angolul! Na teszteljünk: “A Weifang és a déli Pudong út sarkára mennék, mennyi lenne?” (nagyjából 2,5km, tehát alapáron, azaz 11Y körül kell lennie, max 12Y). Erre azt mondja: “Sishi!” Azaz negyven. Ezen az arcátlanságon annyira meglepődtem, hogy jó kínai módjára csak annyit mondtam fennhangon: “He?” (mert mindig ezt mondják ha nem értenek valamit) és mentem tovább. Aztán a taxiállomás elején rájöttem miért e drágaság. Ez ugyanis nem hagyományos taxiállomás, ez tixaállomás:

Viccen kívül, hihetetlen, hogy még ezt is el lehet írni. 🙂 A taxi tehát csak hiú ábránd volt, maradt a metró. Vizes ingben a legjobb recept a megfázásra a hűtőszekrénnyé légkondícionált metró (na nem mintha a taxiban nem lenne 15 fok alatti hőmérséklet), de egy megállót kibírok. És a metróra felszállás közben láttam az első bliccelőt is, aki egy jól kivitelezett akrobatamutatvánnyal átugrott az 1,20m magas kerítésen, kikerülve ezzel a beléptetőrednszert (de ezt még el kell játszania kifele menet is).
Hazafelé még megettem egy sajtburgert a McDonaldsban (de csak mert az esett útba), nehogy túl éhes legyek az esti mangómig, hazabattyogtam és beálltam egyből a zuhany alá, hogy befejezzem, amit az eső elkezdett.
Kép nincs több, mert csak ennyi van. Holnap az utolsó előtti napom következik ezen utazás alatt, céges partneri ebéddel (ami általában inkább lakoma, mint ebéd) és egy délutáni tárgyalással. Ez így együtt már elég lesz ahhoz, hogy vidáman vegyem fel az öltönyt reggel még ilyen melegben is.

Tags: , , ,

Comments are closed.