A visszatérés…

Majdnem másfél éve került fel az utolsó bejegyzés, több, mint két éve az utolsó Kínáról… Közben annyi minden történt… lett egy gyönyörű feleségem, egy fantasztikus fiam, egy szuper munkahelyem – szóval zajlott az élet, és az irány amerre haladt, tetszett, nagyon is.

De Kína nem ereszti az embert… ha egyszer megszeretted, nem lehet csak úgy elfelejteni és otthagyni. Nem is sikerült, itt vagyok megint. Pekingben, a hármas körgyűrű mentén egy szállodában, a hetedik emeleten. A hátam mögött szól a CCTV, két órát aludtam tegnap este, de annyira fel vagyok dobva, hogy még elalvás előtt leírom, mi történt az elmúlt 24 órában…

Hogy hogy kerültem ide, az egyelőre maradjon titok azok előtt akik nem tudják az okát. Természetesen a 2009-es munkahelykeresés során fontos szempont volt Kína és tervben volt a visszatérés mihamarabb – de ennek időpontja rajtam kívülálló okok miatt egyre csak tolódott – egészen eddig.
Úgy gondoltam, mostantól a blogban ha tehetem nem fogok kitérni az üzlet és munka során tapasztaltakra és inkább a személyes élményeket fejtem ki – legyen elég egyelőre annyi, hogy ha most minden jól megy, nemsokára megint jövök…

Tehát péntek este bepakoltam az elnyűhetetlen bőröndömbe – ezúttal csak egy heti ruhát, és szombaton reggel elindultam. A köztes úti cél London volt, az utazásomról pedig a British Airways gondoskodott. Azt már felszálláskor éreztem, hogy egész más így utazni , feleséget és babát hátrahagyva… szóval fókuszáltam a szép színes Faluházra és otthonra… Aztán elhagytuk Budapest légterét és mentünk tovább. 200km/h-s szembeszél volt szinte végig Londonig, szóval küzdött a gép rendesen. Az két és fél órás út egy kitűnő tonhalas szendvicstől eltekintve eseménytelen és unalmas volt – az osztrák határtól Londonig végig felhős volt az ég – London fölött viszont kvázi sétarepülést kaptunk, mert várni kellett a leszállási engedélyre.

A szembeszél és a várakozás miatt csak másfél órám maradt átszállni. Nem bántam, mert visszafele úgyis lesz 4 órám ugyanitt. Amúgy elég ígéretes volt Heathrow 5-ös terminálja – bár ugye minden reptér alapvetően ugyanolyan, úgy éreztem hazafele legalább egy órát hasznosan tudok majd eltölteni a négyből 😀

Greenwich idő szerint már sötétben, 16:30-kor indult a Boeing 747 Pekingbe, az okos check-in és a szerencse jóvoltából ketten osztoztunk három ülésen egy skót úrral… Cserébe a kaját a mi sorunk kapta utoljára és már csak egyféle maradt – de az egy nagyon finom csirke curry volt. Ezután kiválasztottam az on-demand filmek közül az Inception-t és beletemetkeztem. Lehetett, mert a saját fülhallgatómmal is működött a rendszer, szóval kizártam a motorok zaját. Egyrészt jó volt a film. Másrészt furcsa élmény volt, mert részben egy Boeing 747-ben játszódott, és arról (is) szólt, hogy a főszereplő szeretne visszajutni a családjához, mert hiányoznak neki. Szóval a helyzethez volt hangolva. És mire a film végetért, a repülési térkép szerint (a 240km/h-s hátszélnek köszönhetően) épp az Urál hegység fölött voltunk és elhagytuk Európát. Szimbolizmus a köbön 🙂

Szibériát próbáltam átaludni (két órát sikerült talán), Mongólia fölött találtuk magunkat szemben a nappal – Mongólia még mindig lenyűgözően szép. Pekingtől 10 percre a hegyekben is még minden fehér volt a hótól – a növények hiánya miatt úgy nézett ki a táj, mintha monokróm szűrőt tettek volna rá.
Peking közelében bejöttek a színek a képbe a végeláthatatlan kék- és pirostetős gyárak képében. Az is szembetűnő volt, hogy rengeteg helyen komplett gyárnegyedeket romboltak le – és építették helyette az újakat. Szerintem a karácsonyi ajándékok már simán ezekből a gyárakból jönnek majd…

50 perc előnnyel érkeztünk Pekingbe a menetrendhez képest – kiszálláskor megcsapott a Kína-szag (meg a jetlag a gyomromban). Ráértem, mert még be kellett várnom Tamást, aki Delhiből jött, ez a két óra hamar eltelt.
Taxival mentünk be a városba, ami nagyon meglepő volt, az a kék ég és a tűző napsütés volt. Nem ehhez szoktam Pekingben. De előnyére válik a városnak 🙂
Kedves taxisunk egy kis városnéző túrára vitt volna minket, ha nem szólok, hogy a hármas körgyűrűhöz talán a illene lefordulni a hármas gyűrűnél… Végül némi magyarázkodás után a kettesnél fordult le, mondván “nem akartam a dugóban menni” aha, persze. De legalább a kettesen nem ment túl. 🙂

Itt lakunk Csináltam képet is (ezt az egyet összesen :)), de még nem töltöm fel. Kellemes kis szálloda, az ablakom pont a körgyűrűre néz, 1 sávban folyik a forgalom. A kötelező zuhany után bementünk a városba az Yashou piacra (ruha és minden más) gyakorolni picit az alkudozást – egész jól ment 🙂 + bekaptunk pár falatot a nem kifejezetten jó büfében. Hazafele már gyalog indultunk vissza.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezen a piacon már jártam két évvel ezelőtt. Az első ami feltűnt (a még mindig szikrázó napsütés és tiszta levegő mellett), az az volt, hogy épült mellé egy utcányi bevásárlóközpont. A másik az volt, hogy totális tisztaság van az utcán. A harmadik, hogy mindenhol luxusautók mentek föl-alá. A negyedik, hogy még mindig mindenhol építkezések vannak. Az ötödik, hogy mióta először voltam itt 2008 elején, épült négy vonalnyi (85km) új metró. És hatodikként az, hogy még mindig jelen vannak az elképesztő kínai figurák teljesen váratlanul felbukkanva bárhol. A lánc nélküli lendületből haladó teherhordó triciklis… a farkasbőrt áruló hui… és még ki tudja mik…
Elsétáltunk a bár utcában, aztán tovább a magyar nagykövetség mellett, végül vissza a szállodához.
Egy dolgot hiányoltam – az utcai kajaárusokat. De ami késik nem múlik, majd holnap vagy holnapután megpróbálok eljutni az éjszakai piacra – fényképezőgéppel 😉

Este még beszélgettünk egy jót egy közeli bárban, majd pedig volt még egy kalandom a tűzlépcsővel – Tamás szobája pont felettem van három emelettel – a lifttől pedig elég messze van mindkettő. Gondoltam leszaladok a közeli tűzlépcsőn – az ötlet jó volt, de az ajtók csak kifelé nyíltak, tehát nem tudtam visszajutni az épületbe egyik emeleten sem. így először kijutottam egy tetőteraszra a bár fölött, onnan bekavarodtam az étterem feketemosogatójába, majd onnan visszafele kimenekülve végre megtaláltam a kijáratot a szálloda mögötti sikátorba – azt hiszem legközelebb inkább liftezek.

Amúgy most vannak az ázsiai nemzetközösségi játékok, és a tv adók felén ez megy. Most épp 56kg-os nekem mellközépig érő kis ázsiaiak emelnek súlyt – 150-200kg-ot. A sportriporterek szerencsére egész egyszerű nyelvezetet használnak, szóval ez nekem csak jó, sokat érteni 🙂

Szóval ennyi volt az első napom Kínában két év szünet után. Még mindig imádom, és Peking eddig csak javított nálam az eddigi renoméján. Nem ígérem, hogy a többi nap is ennyit írok, mert holnaptól persze munka van – de majd igyekszem jelentkezni pár érdekességgel.

Jó éjt!

Tags:

5 hozzászólás to “A visszatérés…”

  1. drupa szerint:

    Szia, jövő nyáron szeretnénk menni Kínába és Pekinggel kapcsolatban szeretnék egy-két tanácsot kérni. Köszönöm ha válaszolsz. MSNem is ugyanaz mint az emilem.

  2. rege szerint:

    Szia!
    Jövő év elején készülök a férjemmel kiköltözni Shanghai-ba.Ezzel kapcsolatban szeretnék kérdezni pár dolgot.Felvehetnénk a kapcsolatot emailben?

  3. zaqrack szerint:

    írtam mindkettőtöknek 🙂

  4. […] volt jó véleményem Pekingről, csak a legutóbbi, tavaly novemberi utazás alkalmával javult picit a megítélése az akkor csodás időnek köszönhetően. Gondoltam majd […]

  5. […] és még sorolhatnám. Most direkt visszanéztem, azt írtam róla a régi blogon, hogy “kellemes kis szálloda” és semmi többet, ami tökéletesen jellemzi a […]