Segítség, itt ragadtam!!!

Pekingben. Szerencsére azért nem örökre, de szerdáig igen. Pedig már nagyon otthon lennék… de lássuk a sztorit, hogy történt! Ajánlom összehasonlítási alapnak azt a bejegyzést, ami leírja, milyen Németországban lekésni egy gépet. Nos, Kínában ilyen:

Reggel szépen időben kimentem a Shenzheni reptérre, fél nyolcra ki is értem, bejelentkeztem, megreggeliztem, majd fél kilenckor beszállítottak a gépbe. Boeing 777, ezt is kihúzhatom a listáról, igaz nem egy mai darab és kicsit nyomasztó a 2-5-2 felosztás, de hát három órára alapvetően tök mindegy hol ül az ember, főleg hogy kaptam egy kitűnő helyet a sor elején, amit amúgy utálok, de itt volt lábtartóként használható rekesz a szemközti falon.
Tehát épp itt élvezkedtem-terpeszkedtem, amikor feltűnt, hogy elmúlt 9 és még mindig a földön vagyunk. Hamarosan be is mondták, hogy forgalomirányítási zavar miatt késünk az indulással.
Kalkuláljunk kicsit… Menetidő 3 óra, utána van 1 óra 40 percem az indulásig, tehát egy 40 perces késés belefér. Nyugodtan hátradőltem, hogy aztán egyre növekvő aggodalommal tölthessem el a perceket.
Nincs rosszabb, mint a bizonytalanság. Ezt bizonyítja az is, hogy egészen megnyugodtam, amikor 40 perccel a tervezett indulási idő előtt bemondták, hogy még egy óráig biztos nem szállunk föl. Jeleztem mindenkinek, hogy nem érek haza a tervezett időben, majd az esélytelenek nyugalmával vártam a felszállást és jót mosolyogtam a halálosan ideges és “Big Problem”-et emlegető amerikaiakon és a kínaiakon, akik 80%-ban nem tudták kinyitni a WC ajtót (pedig ékes kínai nyelven is rá volt írva, hogy nyomni)
A következő hangulatváltás már a levegőben volt, mikor bemondták, hogy sietnek ahogy tudnak, a tervezett érkezési idő 13:10. Itt megint reménykedni kezdtem, bár tudtam, hogy ez inkább matematikai esély, hiszen kínai reptéren nemzetközi járatra átszálláskor meg kell várni a csomagot, aztán azt cibálva még egy check-in, biztonsági ellenőrzés és határállomás. De megmondták már az okosok, hogy “Ember küzdj és bízva bízzál”, küzdeni küzdök és igyekeztem bízni a kínaiakban.
Megjegyzem tényleg kitettek magukért, leszállás előtt átültettek minden átszállót a business székekre, hogy gyorsabban tudjanak szaladni. Szóval megvolt életem első (OK, 15 perces :)) business repülése, nekem nem tetszik, csúszkálok a székben jobbra balra, a lábam meg nem tudom jobban kinyújtani itt sem, az elektromos ülésállítással meg játsszon az, akinek hét anyja van.
Leszálltunk, nyílnak az ajtók, 13:20. Esélytelen. Nem baj, ne rajtam múljon. Egy emberke “Transfer táblával áll a kijáratnál”. Megkérdem, ő csak belföldi transzferes, menjek a csomagomért. A csomagoknál azt javasolja egy őr, hogy menjek fel becsekkolni aztán jöjjek vissza a csomagért, hátha.
13:25, check-in. Átküldenek az újrafoglalás pulthoz. Game over!
Pedig az igazi játszma csak most kezdődik… Felhozom a csomagom, és elkezdünk ötletelni. Hogy mi a probléma? Mindössze annyi, hogy más cégnél vettük a belföldi és a nemzetközi repülőjegyet. Így -bár a késést okozó gép is Air China- nem tud átfoglalni IATA egyezmény keretében más céghez, csak ha kifizetem a jegy árát. Nem. Ma már nincs Air China gép, holnap egyáltalán nincs, a legjobb amit javasolni tud, az szerdán ugyanez a járat.
Basszus, az két nap… Megkérdem, a szállást fizetik, de nem tud átfoglalni másra, csak Air Chinára.
Felhívom Yangot. Azt mondja, verjem az asztalt. Na jó, nehezen, de kissé felemelem a hangom. Dolgom van, intézze el Shanghai átszállással, mittudomén. Nem megy. Végső próbálkozásként még Yangot is odaadom neki a telefonban, de neki se megy, tehát nem velünk van a hiba. No jó, akkor beizzítjuk a céges gépezetet, hátha ki tudnak találni valamit. Leülök a sarokba a bőröndömre, fél óra múlva telefon: nincs mit tenni, kérjem el a 22-i jegyet és menjek a szállodába, maximum még a budapesti utazási iroda később el tudja intézni.
A jegyet kikérem, ez simán megy, majd átmegyek a másik ablakoz a szállás intézni. Szólok, hogy két napra kell, csodálkoznak, de a jegyem alapján hisznek nekem. Vadul elkezda billentyűzeten pötyögni, kódokat ír fel a monitorról a papírra. Leskelődöm. HR9GV, RK8KN, HAREKRISNA. Mi??? Remélem nem egy vallási kommunában kell aludnom. Telefonál és megkér, hogy várjak.
Várok, várok… 10 perc múlva megkérdem, meddig kell még várnom. Még egy picit. Várok még 10 percet, birkatürelmem igen hasznos tulajdonság. Azért itt már elegem van. “Már fél napot vártam, meddig kell még várnom?” Újabb vad telefonálás, végre eléri akit kell, kellően ingerülten megkérdi, mikor jön már, majd közli velem, hogy három perc.
És tényleg. Várom a szállodavouchert, erre ad nekem egy hostesst egy 2x4cm-es cetlivel. Gondolom ez is jó, majd biztos elvisz a szállodához, elvégre van munkaerő, belefér.
A frászt. Lekísér a taxiállomásig és kezembe nyomja a cetlit, hogy adjam oda a taxisnak. Na állj. Ennyire azért nem vagyok hülye. Kifaggatom, tudnak-e rólam a szállodában, kaja benne van-e, kell-e voucher, taxit ki fizeti, és mikor nagy nehezen mindenre választ kapok, a biztonság kedvéért feliratom vele még a telefonszámát is baj esetére.
A taxira várva azon gondolkozom, mi lenne akkor, ha nem beszélnék kínaiul… Belegondolni is szörnyű… Egy idegen helyen idegen emberek között egy kis cetlivel idegen karakterekkel és egy nyomtatott papírlappal, ami legalább a hazautadat biztosítja, két nappal később. Kemény élmény lehet. Szerencsére ez a három év elég volt arra, hogy ezt az egész folyamatot le tudtam tárgyalni kínaiul, főleg itt Pekingben, ahol még értem is amit beszélnek. Azért még egy kis bizonytalanság mindig előfordul, olyankor megkérem, a fontos dolgokat ismételje el angolul is. De 95%-ban ugyanazt értem meg kínaiul is.
No akkor taxi. Nézzük, hova megyünk… 中路大厦, azaz központi turisztikai nagy épület. Biztos mai darab… A taxis jót röhög, hogy ma már harmadszor jön ide, én a lappangó aggodalom elől, hogy mit tegyek, ha mégsincs elintézve a szoba alvásba menekülök a hátsó ülésen. Még jó, hogy megkérdeztem a hostesst, milyen messze van a hotel, legalább amiatt nem kell aggódni, hogy elvisz a taxis várost nézni. Nem mintha jellemző lenne, de az aggodalom agodalmaz generál…
Nézzük a jó oldalát… hát nem sok van. Sokkal szívesebben lennék otthon már Andi mellett, itt se dolgozni, se pihenni nem fogok tudni rendesen… már ha lesz szobám…
Megérkezünk a hotelbe, kifizetem a sofőrt, elkérem a számlát, be a recepcióhoz. Első benyomásra amit gondoltam, 80-as évek beli csúcssuper szálloda, mára kissé lelakva. Recepció. Van-e foglalásom? Nincs, reptérttől jövök. OK, jegyet kér és útlevelet. Ez már sínen van…
Aztán jön a kérdés: “Meg kell osztani egy másik emberrel a szobát, nem baj?” Előveszem a lehető legcsúnyább nézésemet és nagyon határozottan rávágom, hogy de igen, nagy baj. Kislány megrökönyödöik, hívja a főnököt, én igyekszem szúrósan nézni, bejön, megkapom a szobát egyedül. Na jó… 2008-as szoba, ezt könnyű lesz megjegyezni. Végülis nem vészes, az asztal koszos, a lámpa halvány de van internet és még ingyen is van, ez a legfontosabb most.
Dolgozni is tudok majd így, de most hazaskype. Megvolt. Némi gesztenyrágcsálás közben elmélkedem azon, hogy már csak egy napi tiszta ruhám maradt, akkor vennem kéne egy napra. Tényleg, hol vagyok? Kiderítem az interneten, hát nem éppen a központ de nem is olyan vészes, ha lesz rá lehetőség, elmegyek majd körbejárom a környéket. Van könyvesház, vannak parkok. Majd körbenézek. És Pekingben az a jó, hogy mindenhol van igazi látványosság, pl templomok és hasonlók. És csak 8 kilométerre van a Madárfészek és a Vízkocka… Ez helyi viszonylatban közelinek számít, egy taxizást szerintem holnap megér… Ja és van uszoda a szállodában meg konditerem, szóval mozgáshiányom se lesz.
Jaj, majdnem elfelejtettem a két oroszt! Rendezkedés közben hallottam, hogy kattog az ajtó és rázzák. Harmadszorra már odamentem, kinyitottam, két orosz (ránézésre látszott, egy alacsony kopasz és egy magasabb sápadt szemüveges-szakállas) állt ott és nagyon meglepődtek rajtam. Megkérdeztem, ők is lekéséték-e a repülőt, kaptam egy választ: “jész”, meg egy orosz kérdést. Gondoltam azt kérdezték, ez az én szobám-e, szóval angolul közöltem, hogy ez az én szobám. Úgy látszik tényleg ezt kérdezték, mert azt mondták, hogy “szórí!” és morcosan-meglepetten elindultak a recepció felé…

Íme a tervem: Ma dolgozok este amennyit tudok és holnap kicsit körbenézek, ha már ide ragasztott a sors, legalább haszna is legyen a helyzetnek azon kívül, hogy akklimatizálódom az otthoni időjáráshoz, mert itt van aki már kabátban mászkál… Esetleg ha még egy DVD árust is találok ma este, akkor minden tökéletesen OK.

Tags: , , ,

6 hozzászólás to “Segítség, itt ragadtam!!!”

  1. Robi bobi szerint:

    Hello!

    Kár hogy nem sikerült haza jutnod, pedig nagyjából rend van itthon és kaja is van, szerdára ez már megváltozhat:)

    Kül minden ok itthon.

    KITARTÁS!

  2. Andi szerint:

    Szia!
    Barbara üzenete a következő:
    “What is in a chinese character,new world kiadó.Venne nekem 5 kisszótárt,ha tud?Köszi”
    Na hát nagyjából asszem ezt magyaráztam én is:-)
    És mostmár tényleg nem kell sokat aludni,és itthon leszel!Hiányzol!
    Manó

  3. zaqrack szerint:

    megvettem mindent + neked még valamit. 🙂 Már csak egy alvás! Pusz…

  4. Mama szerint:

    Nekem is nagyon hiányzol.Nálunk is rend van. Megnézhetnéd már. Sajnálom, hogy nem tudok kimenni eléd. Nagyon várjuk, hogy gyere!
    Puszi: Mama

  5. […] Ilyen lekésni egy csatlakozást Pekingben az Air China menedzselésében […]

  6. […] Harmadszor nem is akartam Pekingben maradni – egyszerűen lekéstem a repülőt, így a „Beijing CTS” szállodába kerültem be két éjszakára, ami történetesen pont ugyanazon út mentén van, mint a Zhaolong és a Landmark, csak éppen északra 2 kilométerre. Ez a tartózkodás maradandó élményekkel járt  -de erről már írtam korábban a régi blogon bővebben, tessék ott elolvasni. […]